29 éves vagyok, és már túl vagyok egy váláson. Azért mert mertem változtatni. Azok az emberek, akik e miatt elítélnek, valószínűleg nem merik ugyanezt megtenni. Nem szégyellem, hogy ez megtörtént velem, sőt büszkén vállalom. Az idősebb generáció nem érti, mi történik körülöttük, miért van ma olyan sok válás? Bezzeg az ő idejükben a házasság egy életre szolt, ráfogják a modern felfogásra, a türelmetlenségre és arra, hogy nincs időnk egymásra. Tulajdonképpen ennek semmi köze nincs a türelemhez vagy éppen az időhöz. 23 évesen mentem férjhez szívemben a legnagyobb szerelemmel, amit addig még soha nem éreztem, de…. Igen itt jön a de,túl fiatalok voltunk, még kiforratlan egyéniséggel, ki nem alakult identitással. Egymás mellett nőttünk fel, és váltunk igazán felnőtté, egymás mellett alakult ki a világnézetünk, hozzáállásunk Istenhez, véleményünk a politikáról, a gazdaságról, a természetről stb. Egymás mellett és nem együtt, és ahogyan egyre jobban kiforrt az karakterünk egyre nyilvánvalóbbá vált számunkra, hogy egy csomó mindenben nem értünk egyet. Talán azt gondoltuk, hogy egy gyermek mindent helyre hoz, de nem, egy gyermek nem oldja meg a rossz kapcsolatokat, nem gyógyítja, be a megsebzett szíveket, nem feledteti az elhullajtott könnyeket, a meg nem értést. Egy gyermek új értelmet ad az életünknek, egy új reményt, egy új esélyt, egy új életet. Amikor egy gyermek egy már megromlott kapcsolatba születik az anya minden figyelme csak rá szegeződik, sajnos már csak benne látja a boldogsága minden reményét, és még jobban elfordul, az apától, még nagyobb akadály gördül kettejük közé. Ne ámítsunk magunkat azzal, hogy egy gyermek majd mindent helyrehoz.  Imádom a fiam, a legjobb döntés volt, hogy gyermeket akartam, de még ő sem hozta helyre a kapcsolatunkat.

Miután beláttam, hogy ez a kötelék nem megmenthető, léptem. Már három éve elváltam és nem bántam meg. Igen büszke vagyok, hogy mertem lépni, mertem egyedül a fiammal egy új életet kezdeni. Így adtam egy újabb esélyt magamnak és a volt férjemnek arra, hogy egy új boldogabb életet kezdjen. Ó, igen eleinte nagyon nehéz volt, sokszor gondoltam arra, hogy talán nem is volt jó döntés, néha el-el bizonytalanodtam, de ahogy a hetek teltek és egyre nyugodtabb lettem, egyre jobb kedvem lett, már tudtam,hogy nem véletlenül döntöttem így. És nem telt el sok idő a szerelem is beköszöntött az életembe. Ma, nem lennék ugyanez az ember, nem lehetnék felhőtlenül boldog, ha akkor együtt maradunk, és minden bizonnyal ő sem lenne az.

 Az életben kell bátor dolgokat meg tenni, nem hallgatni a „köz” véleményére, és nem félni a jövőtől. Én azt vallom, hogy ha már nem érzed jól magad egy kapcsolatban, ha már nem tesz boldoggá a másik, ha már nem tud megnevettetni, akkor ott nincs értelme egymás idejét rabolni. Lépni kell, magadért és a másikért, mert valószínűleg nem azzal a személlyel vagy, akit melléd rendelt az ég. És bár nagyon félsz az ismeretlentől, attól, hogy talán örökre egyedül maradsz, mégis , ha boldog akarsz lenni meg kell tenned, mert van valaki, aki mellet teljessé válsz, és aki te melletted válik egészé. Tudom, ma még el sem tudod képzelni, van egy személy, legyen az férfi vagy nő, akit ugyanazok a gondolatok vezérelnek, ugyanaz a világnézetetek, hozzáállásotok Istenhez, véleményetek a politikáról, a gazdaságról, a természetről, a szerelemről és a szenvedélyről. Ha azt mondod ilyen nincs, akkor még a mellet a személy mellett, vagy aki nem a tiéd. Talán ezt most még rossz hallani, de idővel rájössz, hogy eddig csak az idődet raboltad….. Merj változtatni, mert ez a legtöbb, amit a boldogságodért megtehetsz….